Sok szülőt tart vissza a gyermekfotózástól az, hogy gyermeke nagyon eleven és egy másodpercig sem bír megülni a fenekén. A profi fotóoldalakon látott képekből arra következtet, hogy a képeken szereplő gyerkőcök az odateszem-ottmarad személyiségűek. Biztosan nyugodtan ücsörögtek hosszú ideig, amíg a fotós beállította szépen őket.
Eddig szerencsére egyszer fordult elő, hogy az egyik családi fotózásom a szülők veszekedésébe fulladt, mert anyuka előre elképzelte, hogyan fognak a gyerkőcei egy órán keresztül pózolni. Nem hitte el, hogy a gyermekfotózás inkább spontán tevékenység, és simán meglesz az a fotósorozat, ami elnyeri a tetszését. Utólag ő is belátta a képek láttán, hogy kár volt a feszkóért, és a gyerekek frusztrálásáért.
Ezért összeszedtem pár dolgot, hogy miért vágjál bele bátran a családi vagy gyermekfotózásba több duracell-nyúl energiájával megáldott gyermekeddel:
- A családi és gyermekfotózás spontán többnyire. Főleg, ha gyermeked 4-5 év alatti.
- Ne csodálkozz, ha csak max. 1 órás fotózást javaslok.
- Az első 10-15 perc az, amit értelmesen beállított képekkel tudunk megtölteni, utána gyermeked vagy túlontúl feloldódik, vagy megunja a fotózást. Tehát jön a spontán fázis.
- Az első 15 perc után én általában bevonom a gyerkőcöket a fotózásba, hogy segítsenek nekem. Addig is lehet a szülőkről végre kettesben, szép és meghitt képeket készíteni.
- Minden gyereket – legyen lány vagy fiú – vonzanak azok a dolgok, amiket nem szabad csinálni, megérinteni, ezért ha megengedem, hogy velem együtt fényképezzék a szülőket, belenézzenek a fényképezőgépbe, megnyomják az exponáló gombot az egy újabb löketet tud adni a hangulatnak és utána újult lendülettel lehet fotózni a gyerekeket újra. Emlékeztetlek, hogy ez már a spontán rész, tehát nincsenek beállított képek.
- A spontán fázisban, miután együtt fényképeztünk kezdődik a randalírozás, a stúdió, vagy szabadtéren az adott hely felfeldezése. Ilyenkor teszem fel azt az objektívemet a gépemre, amivel távoli dolgokat lehet közelre hozni, és elkezdődik a cuki, ágyon ugrálós, pörgős-forgós, létrára-mászós, rohangálós, sarokba ülős spontán pillanatok kivárása és lefényképezése.
- Pár ilyen spontán fotó után, szoktam próbát tenni arra, hogy 1-2 általam kitalált helyzetet megvalósítsunk. Van olyan gyerkőc, aki partner benne, van aki túlpörögte magát és nem szeretné már azt sem, hogy egyáltalán fotózzam.
- A „ne fotózz” fázisban is nagyon jó képeket lehet készíteni. Egyrészt szabadtéren szoktam alkalmazni a „nem téged fotózlak, hanem a tájat” picurka kis „csalást”, stúdióban be szokott jönni a „rosszalkodjunk kicsit” kérés is.
- A fotózás végén gyakran előfordul, amikor már éppen csomagolom el a felszerelésemet, a család is szedelőzködik látok olyan arckifejezést, vagy mozdulatot, ami miatt gyorsan elő kell bányászni a táskám mélyéről a gépet és még egy utolsó utáni képen lőni.:)
A fentieket összegezve javaslom, hogy: Gyertek bátran fotózásra! Ne tartson vissza benneteket az, hogy túlmozgásos és túlpörgős a gyermeketek. Gyorsan fel fog nőni és sajnálni fogjátok, hogy nem lett megörökítve az, amikor olyan eleven kis energiabomba volt;)
Ui. A bejegyzés fotója egy olyan helyzetben készült, amikor a „tájat fényképeztem”, ugyanis a kis modellem már kezdett durcás lenni attól, hogy ő volt a középpontban.
Cimkék: